Blog

Repülőtéri parkolás problémamentesen – ez lehetséges?

Repülőtéri parkolás FerihegyenA repülőtéri parkolás komoly kihívást jelenthet, ha és amennyiben kedvező anyagi feltételek mellett keres korrekt szolgáltatást. Legalábbis sokan így vélekednek, s ehhez képest mit mutat a valóság? Árnyaltabb képet, ugyanis létezik megfelelő döntés. Az F. A. P.-t legtöbben fapados parkolónak hívják. Az elnevezés beszédes, sokat elárul arról, hogy milyen előnyökkel számolhat, ha a Ferihegy Airport Parkingra szavaz.

Könnyű megközelíthetőség, mindenek felett!

A Vecsésen található komplexum a Liszt Ferenc repülőtér szomszédságában helyezkedik el, s kb. háromszáz autónak képes parkolóhelyet biztosítani. A központ Budapest irányából ugyanolyan gyorsan és egyszerűen megközelíthető, mint az M0-ás felől. Ez óriási pozitívum, hiszen pusztán azzal rengeteg időt spórolhat, hogy gördülékenyen a parkolóba érhet, felesleges várakozás, eltévedés és idegeskedés nélkül.

Az elérhetőség, azonban nem kizárólag navigációs szempontból értendő. A pénztárcabarát árak teszik korrekt lehetőséggé az F. A. P. szolgáltatásait. A díjszabás úgy lett megalkotva, hogy a költségek ne okozzanak extra terheket.

Extrém helyzet lenne, ha a parkolással járó kiadások majdnem annyit vagy többet kóstálnának, mint maga az utazás.
Az árkalkuláció annak a fényében történik, hogy egyrészt milyen beálló hely mellett dönt (szabadtéri, fedett vagy teremgarázs) illetve másrészt, hogy mennyi ideig kívánja őriztetni járművét.
Autó, motor, hajó, vagy éppen utánfutó egyaránt otthonra lelhet nálunk. Sőt. Ha egyéni feltételei lennének – hosszabb utazás, vagy más aspektus miatt – akkor azoknak akár a szerződésében is teret biztosíthat, ezzel tényleg teljesen testre szabottá varázsolva az F. A. P. ajánlatát.

Mindennek tetejében egyéb, díjmentes szolgáltatásokkal próbáljuk növelni komfortérzetét. Egyrészt a transzfer teljesen ingyenes: a terminálokig és vissza légkondicionált buszokkal, kényelmesen és gondtalanul utazhat. Másrészt a reptéri behajtás költsége sem az ön számláját terheli. Így rögtön két területen jól járhat.

Az F. A. P. repülőtéri parkolás jelszava: fő a biztonság!

A komplexum 0-tól 24 óráig terjedő védelem alatt áll. A nyolc egységből álló, éjjellátó funkcióval rendelkező kamerarendszer folyamatosan pásztázza a területet, mindent szemmel, vagyis lencsével tartva.

A biztonságos körülmények így maximálisan garantálhatóak.

Foglaljon online, egyszerűen!

Az online foglalási rendszernek köszönhetően még csak kedvenc karosszékéből sem kell felkelnie ahhoz, hogy elintézze a parkolással kapcsolatos ügyeket. Néhány jól irányzott kattintás után elégedetten dőlhet hátra. Az ügyintézés így problémamentes, egyszerű és gyors: futkosástól, telefonálgatástól, frusztráltságtól mentesen.

0
Ferihegy parkoló